Fabrikett Pestújhely

Fabrikett Pestújhely

Megfizethető fabrikett házhozszállítással Pestújhely területén +36 70 410 7499.
Amikor az ismerősök körében a legjobb hatásfokú fűtőanyag kerül szóba, a brikettek (rengeteg fajtája megtalálható a piacon), illetve a tűzifa (a fafajták között nagy az árkülönbség), és a gáz hőértékétől függetlenül számolnunk kell azzal is, hogy nagyon sok múlik azon, hogy mennyire gazdaságos a kályhánk vagy kemencénk, amelyben elégetjük az adott tüzelőanyagot. Az említett információk alapjaiban boríthatják fel a különféle tüzelőanyagokból kinyerhető fűtőértéket.
A fabrikett begyújtása legegyszerűbben:

Szén-tűzifa-fabrikett hőérték aránya

  • lignit ~12,57 MJ/kg
  • tölgy ~15,1 MJ/kg
  • gyertyán ~15,6 MJ/kg
  • barnaszén ~17 MJ/kg
  • fabrikett ~19,7 MJ/kg

Fabrikett hőértéke
Szeretnénk rámutatni, hogy a felsorolt adatok 10-20% tüzelőanyag nedvességarány esetén igazak.
A tűzifa és a brikett összehasonlításakor pedig nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fakereskedők fűtési szezonban mondhatni csak nemrég kivágott, azaz vizes gyertyán tűzifát lehet megvenni. Emiatt okosabban tesszük, ha nem ősszel vagy télen szerezzük be a tűzifát, ha azzal szeretnénk fűteni. A nem légszáraz fa nem csupán kisebb fűtőértékű, hanem az égés közben távozó víz károsíthatja a tüzelőberendezést és a füstelvezető rendszert is.

Melyik fajta brikettet érdemes vásárolni tűzifa helyett?

Jogos kérdés, hogy a brikettek közül milyet javasolt megvásárolni. Ez annak is a függvénye, hogy milyen fűtőanyaggal tud működni a kemencénk. Emiatt javasolt a kazán gyártójánál tájékozódni, hogy mivel lehet fűteni az adott eszközben.
Példaképpen megemlítünk néhány brikett típust:
fabrikett: bőséges információt adunk róla webhelyünkön, mi ezt ajánljuk és szállítjuk.
szalmabrikett: évente megújuló (szapora), gyorsan száradó, és hallatlan előnye pl. a pellethez képest, hogy szinte valamennyi tüzelőberendezésben bevethető. Valamelyest több hamut termel, mint a fabrikett.
papírbrikett: újságpapírból préselt brikettfajta, saját magunk gyárthatunk tüzelőanyagot, papírbrikettet. A vízben 2-3 óráig áztatott papírt összezúzzuk, vízmentessé nyomkodjuk, és préselőgépben tetszőleges alakzatot készítünk belőle.
tőzegbrikett: nagynyomású préseléssel 10-20% nedvességtartalmú terméket gyártanak, égése hosszú és egyenletes.
lótrágya brikett: a tőzeghez hasonlóan jó fűtőértékű tüzelő jön létre a lótrágya brikett gyártásával. A lótrágya biomassza kazánokban önmagában is jól égethető, de préseléssel brikett is készíthető belőle.
lágyszárú brikett: lágyszárú növények (pl. rozs, kukorica) szármaradványaiból gyártják. A lakás fűtése jól szabályozható, magas komfortérzetű brikett gyártható belőle.
Pini-Kay (pinikai) brikett: bükkfából, kötőanyagok nélkül készül. Égési ideje a tűzifa égési idejének többszöröse is lehet.
Fabrikett eladó
A fabrikett jó tulajdonságai:

  1. A megfelelő alapanyagokból gyártott fabrikett ár-érték arányban olcsóbb, mint a tüzifa. Ha összevetjük az eleve száraz fabrikett és a különböző fafajták fűtőértékét, akkor az vehető észre, hogy a tűzifa fűtőértéke túlnyomórészt kisebb, mint a fabriketté. A tűzifa fűtőértéke csak akkor lehet jobb, mint a fabriketté, ha több évig szárítjuk, és még ezt teljesítve is csak a jobb minőségű fafajták (pl. gyertyán) kalóriaértéke haladhatja meg a fabrikett MJ-ban megadott fűtőértékét.
  2. A fabrikett nagyon száraz. Jobbára 8-10% körül mozog a nedvességtartalma, míg közepesen száraz tűzifáé 30-50% közötti.
  3. Szinte nincs hamuja. A fabrikett elégetését követően rendkívül kevés hamu (1-2%) marad, ami éppen a kis telítettségének tulajdonítható, és nem okoz annyi gondot a kéményben sem, mint a tűzifa.
  4. A fabrikett azonnal felhasználható. A tűzifával ellentétben, amelyet darabolni kell, és hosszú ideig szárad, a fabrikettel nincs munka, kályhakészen visszük házhoz.
  5. A fabrikett kíméli a kéményt és a kályhát (kazán, cserépkályha). A fabrikett égése stabilabb, kiegyensúlyozottabb, lényegesen kevesebb káros hatású savanyag képződik, mint pl. a tűzifa esetében.
  6. A fabrikett nem szennyezi nagy mértékben a környezetet. A kén-dioxid-kibocsátása gyakorlatilag nulla.
  7. A fabrikett égethető vegyesen a tűzifával. Ha vizesebb a fája, akkor a fabrikettel történő elegyítés jobb égéshez vezethet.
Fabrikett a gyártótól

Mi a fabrikett hátránya?

A fabrikettet eleve száraz nyersanyagokból (pl. faforgács, faapríték) egy présgép nagy nyomáson (ez lehet 300 bar is) préseli össze. Minél nagyobb nyomáson dolgozik a gép, annál hosszabban ég, és több hőt ad le. Tény viszont, hogy nehezebben kap lángra, mert hosszabb idő alatt is képes meggyulladni. Persze ez a nedves fánál ugyanígy igaz.
Fabrikett vásárlásakor – akárhonnan is veszi a terméket – legyen óvatos, mert sajnos sokan silány minőségű fabrikettet szállítanak, ami rontja a fabrikettről kialakított képet, pedig különféle típusú fabrikettek között jelentős különbségek vannak.
Fabrikett jellemzői

Fabrikett ár Pestújhely

A weboldalunkon (lásd itt) megtalálható árak az érvényben lévő forint-euró keresztárfolyamtól függenek, ezért napi árakat tudunk mondani. Ennek megfelelően az árak pusztán iránymutatóak, és a tájékoztatás nem teljeskörűkimerítő információkat telefonon kaphatja meg. ezen
túlmenően időnként leakciózzuk termékeinket, ezért kérjük, az árak kapcsán hívja telefonos kollégánkat.

A szállítási költségek is a teljes árhoz tartoznak. A fabrikettet Gödöllő melletti központi lerakatunkból szállítjuk, a szállítási díj az üzemanyag ára, a szállítás távolsága alapján tehát ez kiszámítható.
Célszerű minél tömörebb fabrikettet beszerezni a fűtéshez, ezzel tudjuk biztosítani a leghatékonyabb tüzelőanyagot. Ha repedezett a fabrikett felülete, valószínűleg rövidebb ideig fog égni.
Kaphatók gyengébb kivitelű termékek is, amelyek sok kívánnivalót hagynak maguk után, és nem is nagyon lehetne fabrikettnek nevezni őket. Legyen nagyon körültekintő, ha gyanús a termék, és inkább kérdezzen tanácsot, vagy álljon el a vásárlástól.
A fabrikett égésekor tanácsos a levegő mennyiségét csökkenteni a huzat visszaszabályozásával, így az égés még egyenletesebb, és a fabrikett hosszabb idő alatt, megnövelt hatékonysággal tudja leadni a kívánt kalóriamennyiséget. Ha puffertartállyal rendelkezünk, akkor ez fokozza az égés egyenletesen tartását. Butaság lenne teletömni a kemencét fabrikettel, mert ez negatívan befolyásolhatja az égés hatásfokát.
fabrikett Pestújhely

Hol lehet jól hasznosítani a fabrikettet Pestújhely övezetében?

Fabrikettel hatékonyan tud tüzelni egy közösség vagy egy intézmény.

  • fabrikett kertes házba
  • fabrikett lakóparkokba
  • fabrikett faluházakba, könyvtárba
  • fabrikett iskolába, polgármesteri hivatalokba

Fabrikett kandallóba
Milyen eszközben használhatunk fabrikettet?
Fabrikett kandallóba: jól lehet érezni a tűz közelségét, melegét
Fabrikett cserépkályhába: a cserépkályha a leghagyományosabb fűtőeszközök egyike. Felfűtése hosszú időt vesz igénybe, de hosszú ideig (többnyire egész éjszaka) megőrzi a meleget, és kiegyenlíti a lakásban lévő hőfokot.
Fabrikett vegyestüzelésű kazánba: Magyarországon hatóságilag tilos a háztartási szeméttel történő fűtés, jóllehet ezt lehetővé tenné a vegyestüzelésű kazán. Érezhetően nagyobb hőérzet biztosítható tűzifával, viszont a legoptimálisabb viszonyokat fabrikettel valósíthatjuk meg.
Fabrikett faelgázosító kazánba: talán a jelenlegi legkorszerűbb fűtőberendezés, számtalan szabályozó elektronikával is rendelkező, saját magát és a fűtést vezérelni tudó berendezés.

Fabrikett házhoz szállítás Pestújhely területére

Fabrikett nagyker

Fabrikett csomagolása

A fabrikett igényelhető raklapos formában. Kisebb (pl. zsákos) volumenben. A fabrikett ára az igényelt tétel és kiszerelés alapján is kiszámítható. A fabrikett házhoz szállítása benzinárban történik központi telephelyünkről, hogy Önnek a legmegfizethetőbb áron tudjuk adni.
A fabrikett kivitele
Többféle kivitelű fabrikett vásárolható meg a piacon:

  • Henger kivitelű fabrikett
  • Tégla formájú fabrikett
  • Hatszög kivitelű fabrikett
  • Négyszög formájú fabrikett

Fabrikett forgalmazás
Mit kell érteni RUF brikett alatt?
Maga a RUF név a gyártási technológiára utal. A RUF az a préselő berendezés, amelyben a brikett gyártása történik, és majdnem biztosak tudhatjuk, hogy a RUF márkanévvel ellátott brikett kemény, tudniillik kb. 300 bar nyomáson történik a préselés. Azzal kapcsolatban viszont semmit nem árul el a RUF elnevezés, hogy milyen nyersanyagokból gyártották a brikettet. Az alapanyagok .
RUF fabrikett
Akciós fabrikett kiszállítással Pestújhely vonzáskörzetében +36 70 410 7499.