Fabrikett Újhegy

Fabrikett Újhegy

Kedvező árú fabrikett házhozszállítással Újhegy vonzáskörzetében +36 70 410 7499.
Ha a leghatékonyabb fűtést keresi, a brikettek (sok-sok típusa elérhető), illetve a tűzifa (a fafajták között lehet nagy eltérés a fizetendő összegben), és a gáz kalóriaértékétől függetlenül számolnunk kell azzal is, hogy nagyon sok múlik azon, hogy mennyire modern a kályhánk vagy kemencénk, amelyben elégetjük az adott tüzelőanyagot. Az említett információk jelentősen megváltoztathatják az egyes fűtőanyagokból kihozható fűtőértéket.
A fabrikett begyújtása talán a legpraktikusabban:

Szén-tűzifa-fabrikett fűtőérték összehasonlítása

  • lignit ~12,57 MJ/kg
  • tölgy ~15,1 MJ/kg
  • gyertyán ~15,6 MJ/kg
  • barnaszén ~17 MJ/kg
  • fabrikett ~19,7 MJ/kg

Fabrikett hőértéke
Szeretnénk rámutatni, hogy a felsorolt értékek 10-20% tüzelőanyag nedvességarány mellett teljesülnek.
A tűzifa és a brikett összehasonlításakor pedig nem szabad figyelmen kívül hagynunk a tényt, hogy a fatelepeken téli időszakban mondhatni csak nemrég kivágott, azaz vizes tölgy tűzifát értékesítenek. Ha tehetjük, jobban járunk, ha nem ebben az időszakban szerezzük be a fát, ha azzal szeretnénk fűteni. A nem légszáraz fa ugyanis nemcsak gazdaságtalan, hanem az égés közben fából kiáramló víz rossz hatással van a kályhára és a füstelvezető járatokra.

Melyik fajta brikettet válasszak tűzifa helyett?

Jogos kérdés, hogy a brikett fajták között milyet javasolt választani. Ez annak is a függvénye, hogy milyen tüzelőanyaggal tud megbirkózni a kemencénk. Emiatt érdemes a vegyestüzelésű kazán beszállítójától információt kérni arra vonatkozóan, hogy mivel lehet fűteni az adott eszközben.
A teljesség igénye nélkül például az alábbi brikettfajták léteznek:
fabrikett: részletesen ismertetjük honlapunkon, mi ezt javasoljuk és szállítjuk.
szalmabrikett: évente megújuló (szapora), gyorsan száradó, és hallatlan előnye pl. a pellethez képest, hogy majdnem valamennyi fűtőeszközben használható. Elégetése után több hamu marad, mint a fabrikett esetében.
papírbrikett: kartondobozokból gyártott brikettfajta, saját magunk gyárthatunk tüzelőanyagot, papírbrikettet. Az előre beáztatott papírt darabjaira szedjük, kinyomkodjuk, és házi présben tetszőleges alakzatot készítünk belőle.
tőzegbrikett: nagynyomású préseléssel 10-20% nedvességtartalmú tüzelő készül, égése hosszú és egyenletes.
lótrágya brikett: csakúgy, mint az előző termék, kimagasló kalóriájú tüzelő kaphatunk a lótrágya brikett létrehozásával. A lótrágya biomassza kazánokban önmagában is jól égethető, de préseléssel brikett is készíthető belőle.
lágyszárú brikett: lágyszárú növények (pl. búza, kukorica) szármaradványaiból készítik. A fűtés jól szabályozható, magas komfortérzetű fűtőanyag alakítható ki belőle.
Pini-Kay (pinikai) brikett: bükkfából, ragasztó alkalmazása nélkül gyártják. Égési ideje a tűzifa égési idejének többszöröse is lehet.
Fabrikett fajták
A fabrikett alkalmazásával járó előnyök:

  1. A megfelelő alapanyagokból gyártott fabrikett ár-érték arányban olcsóbb, mint a tüzifa. Ha egymáshoz viszonyítjuk az előállítása miatt alapvetően száraz fabrikettet és az eltérő fafajták fűtőértékét, akkor az vehető észre, hogy a tűzifa kalóriaértéke jobbára kisebb, mint a fabriketté. A tűzifa fűtőértéke csak akkor lehet magasabb értékű, mint a fabriketté, ha több évig szárítjuk, és még ilyenkor is csak a jobb minőségű fafajták (pl. bükk) hőértéke lehet nagyobb, mint a fabriketté.
  2. A fabrikett nagyon alacsony nedvességtartalmú. Többnyire 8-10% körül mozog a szaturációja, míg közepesen száraz tűzifáé 30-50% közötti.
  3. Alig marad utána hamu. A fabrikett égése után rendkívül kevés hamu (1-2%) marad, köszönhetően részben az alacsony nedvességtartalmának is, és nem kormozza annyira a kéményt, mint a tűzifa.
  4. A fabrikett mindjárt felhasználható. A tűzifával ellentétben, amit fel kell vágni, és sokáig kell szárítani, a fabrikettel nem kell dolgozni, kandallókész állapotban szállítjuk.
  5. A fabrikett kíméli a kéményt és a kályhát (kandalló, kemence). A fabrikett egyenletesebben ég, nem lobban el és nem alszik el, alig marad utána káros anyag, mint pl. a tűzifa esetében.
  6. A fabrikett nem szennyezi nagy mértékben a környezetet. A kén-dioxid-kibocsátása gyakorlatilag nulla.
  7. A fabrikett keverhető tűzifával. Ha nedvesebb tűzifája van, akkor a fabrikettel történő elegyítés nagyobb hatásfokú égéshez vezethet.
Fabrikett leírás

Van a fabrikettnek hátránya?

A fabrikettet előre szárított nyersanyagokból (pl. faforgács, fűrészpor) egy magas nyomáson működő prés (több száz bar) préseli össze. Minél nagyobb erővel történik a fabrikett összepréselése, annál tovább ég, és több hőt ad le. Másfelől való igaz, hogy nehezebben kap lángra, mert hosszabb idő alatt is tud lángra kapni. Persze ez a nedves fa esetében ugyanígy érvényes.
Fabrikett beszerzésekor – bárkitől is veszi a terméket – legyen óvatos, mert sajnos sokan nagyon rossz minőségű fabrikettet árulnak, ami rontja a fabrikettről kialakított képet, pedig fabrikett és fabrikett között óriási különbségek vannak.
Fabrikett jellemzői

Fabrikett ár Újhegy

A weboldalunkon a Fabrikett árak menüben listázott árak az euró aktuális árfolyamától függenek, ezért az árak változhatnak. Ennek megfelelően az árak pusztán iránymutatóak, és a tájékoztatás nem teljeskörűkimerítő információkat telefonon kaphatja meg. Ezen kívül időnként leakciózzuk termékeinket, ezért kérjük, az árakkal kapcsolatban hívja központi ügyfélszolgálatunkat a +36 70 410 7499-es számon.
Az ár részét képezi a szállítási díj. A fabrikettet isaszegi központi lerakatunkból szállítjuk, a szállítás üzemanyag árban történik, így tudjuk a legkedvezőbben házhoz vinni a fabrikettet.
Javasoljuk a lehető legjobban préselt fabrikettet beszerezni a fűtéshez, így lehet a leggazdaságosabban fűteni. Betöredezett felületű termék esetén, az égés várható ideje kisebb lesz.
Sajnos sokféle fabrikett kapható a piacon, amelyek sok kívánnivalót hagynak maguk után, és csak jóindulattal hívhatjuk őket fabrikettnek. Ezeket a termékeket nem is lenne szabad engedélyezni, és csak gondos szemrevételezés után fizessen ezekért.
A fabrikett égése lassítható a levegőmennyiség csökkentésével, így az égés még stabilabb, és a fabrikett hosszabb idő alatt, nagyobb hatásfok mellett tudja leadni az égéshőt. Ha puffertartállyal rendelkezünk, akkor ez fokozza az égés egyenletesen tartását. Butaság lenne túlzottan megpakolni a kályhát fabrikettel, mert ez ronthatja az égés jóságát.
fabrikett Újhegy

Hol lehet jól hasznosítani a fabrikettet Újhegy vonzáskörzetében?

Fabrikettel gazdaságosan tud fűteni egy család vagy egy intézmény.

  • fabrikett családi házba
  • fabrikett társasházaknak
  • fabrikett faluházakba, művelődési központba
  • fabrikett iskolába, polgármesteri hivatalokba

Fabrikett kandallóba
Hol lehet tüzelni fabrikettel?
Fabrikett kandallóba: nincs annál ellazítóbb érzés, mint leheveredni a kandalló elé, és nézni a benne ropogó tüzet
Fabrikett cserépkályhába: a cserépkályha a leghatékonyabb fűtőeszközök egyike. Felfűtése hosszú időt vesz igénybe, de hosszú ideig (többnyire egész éjszaka) megtartja a felfűtött állapotot, és kiegészíti a szobában mérhető hőfokot.
Fabrikett vegyestüzelésű kazánba: Magyarországon nem engedélyezett a kommunális szeméttel történő fűtés, bár a vegyestüzelésű kazánnal ez megvalósítható lenne. Messze kellemesebb hőérzet valósítható meg tűzifával, azonban az optimalizált feltételeket fabrikettel valósíthatjuk meg.
Fabrikett faelgázosító kazánba: ez az egyik legmodernebb, számos beállítási lehetőséggel is felszerelt, saját magát és az égést irányítani tudó tüzelőeszköz.

Fabrikett kiszállítás Újhegy területére

Fabrikett házhozszállítással

Fabrikett csomagolása

A fabrikett igényelhető raklapos formában. Kisebb (pl. zsákos) adagokban. A fabrikett ára függ a megrendelt mennyiségtől. A fabrikett házhoz szállítása üzemanyag árban történik Gödöllő melletti lerakatunkból, hogy Önnek a legmegfizethetőbb áron kínálhassuk.
A fabrikett kialakítása
Többféle formájú fabrikett érhető el a piacon:

  • Henger kialakítású fabrikett
  • Tégla formájú fabrikett
  • Hatszög alakú fabrikett
  • Négyszög alakú fabrikett

Fabrikett forgalmazás
Mi az a RUF brikett?
Maga a RUF márkanév az előállítási folyamatra utal. A RUF az a préselő berendezés, amelyben a brikett gyártása történik, és majdnem biztosak lehetünk abban, hogy a RUF márkanévvel ellátott brikett kemény, ugyanis megközelítőleg 300 bar nyomáson történik a préselés.
Azzal kapcsolatban viszont semmit nem árul el a RUF felirat, hogy milyen nyersanyagokból készült a brikett. Az alapanyagok .
RUF fabrikett
Olcsó fabrikett házhoz szállítva Újhegy vonzáskörzetében +36 70 410 7499.